Gyér social marketinggel is nyálban úszik a Spotify – vagy mégsem?

Immár évről évre hazánkat is eléri a Valentin-napi láz. Hogyan reagál az alkalomra egy olyan zeneipari cég, mint a Spotify? A svéd cég organikus social media tartalmakban igen kevésszer utalt a szerelmesek napjára – Instagramon négy bejegyzést szánt az ünnepnek, míg Facebookon semmilyen módon nem kommunikált róla. Február 13-án közzétett Instagram posztjában a következő kurátorai […]
Négy nyertes van, de csak egy győztes – Budapest Open Mic döntő

Élő eseménnyel zárták a BOM harmadik évadát. A mezőny november 21-én csapott össze az Akvárium Klubban, ahol magazinunk is képviselte magát. A kezdés előtti fél órában még a rendezvényhelyszín előterében, a közönség között bolyongott a négy döntős. Külső szemmel alig lehetett látni a versenyzőkben felgyülemlő izgalmat vagy feszültséget. Bunkóman és Gyökér (Ledó Márton és Tóth […]
Megvannak a Budapest Open Mic döntősei – 6. és 7. epizód

A BOM hatodik és hetedik epizódja izgalmasan fordítja rá a versenyt a célegyenesre, november 21-én élőben csap össze a négy döntős. Az első két epizód megmutatta, ahogy a mentorok olyan versenyzőket választanak maguknak, akik közül sokan életükben először léptek a színpadra. A szerepek megcserélődtek a harmadik, negyedik és ötödik részben; a döntés joga a négy […]
Merre halad a BOM? – Budapest Open Mic 3-5. epizód

Nyilvános a Budapest Open Mic harmadik évadának első öt epizódja, amitől egyre világosabbá válik a műsor célja és iránya. Sokakban felmerülhetett a kérdés az első két epizód után, hogy a Budapest Open Mic reality jellegének egyre erősebb megjelenése elveszi-e vajon azt az előnyét, hogy annyira különbözik a már jól ismert televíziós tehetségkutatóktól. Habár a harmadik […]
„Ki vannak szolgáltatva egymásnak az emberek azáltal, hogy mindenki függ a másiktól.”

– Szőcs Szimonetta dalszerzővel, zenésszel beszélgettünk. Szerinted létezik a zeneiparban a work-life ballance? Lehet, hagy valaki nagyon ügyesen bánik az idejével és megoldja, de ehhez szerintem nagyon fontos meghúzni a határokat, ami szintén nehéz ebben a környezetben. Ki vannak szolgáltatva egymásnak az emberek azáltal, hogy mindenki függ a másiktól. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy […]
“A koncertek jó bulik, de kemény munka is, ahol ott kell lenni végig fejben.”

Rozsnyai Zsófival, a kisbetűs ünnepnapok menedzserével, a Hajógyár és a Rockstar magazin munkatársával beszélgettünk. Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik szeretnének a zeneiparban elhelyezkedni? Hogyan kezdjenek neki, mire kell figyelniük? Én a Majdnem Hírest (Majdnem Híres Rocksuli, a szerk.) tanácsolom. Nekem is onnan indult minden, és a képzés nagyon jó. Sokat tanultam, és jó kapcsolatokat […]
Börtönbüntetésre ítéltek egy meg nem nevezett dán zeneipari vezetőt a mérföldkőnek számító streaming csalás ügyben

Egy meg nem nevezett dán zeneipari vezetőt börtönbüntetésre ítéltek, mert 2013 és 2019 között elbitorolta több ismert előadó zenéjét és mintegy félmillió font jogdíjat vett fel a dalok után. A férfit 18 hónap börtönbüntetésre ítéltek. Ez volt az első olyan ismert streaming csalás, amelyet zeneipari szereplő követett el. Az ügy három ok miatt figyelemre méltó: […]