A tavalyi Hanfoglaló program résztvevőjével beszélgettünk veszprémi fellépéséről, első lemezéről és későbbi terveiről.
A novemberi Music Hungary showcase fesztiválon jártunk Veszprémben, ahol a rendezvény első fellépőjeként Géemet hallhattuk a Terem klubban. Egyedi hangzásvilágával és lágy dallamaival mindenkit elvarázsolt: LiveAct performanszával egyszemélyes zenekarként nyűgözte le a közönséget.
Mennyire volt hosszú az előkészülete ennek a koncertnek?
Azzal, hogy egy ilyen performanszt viszek a színpadra, nagyon sok technikai feltétel jár. Én viszem az egész hangosítást, a hangosítót és más eszközöket is; ezt meg kell tervezni. Az egész egy jól kigondolt valami, így sok előkészülete van.
Mennyi idő volt, amíg ezt a műsort összeraktad? Évek?
Mondhatjuk így. Próbáltam valami olyasmit összerakni, ami teljesen az én gondolkodásomhoz illeszkedik, nem csak egy előre legyártott gitárpedál, amivel egy mérnöknek kell a gondolkodásmódját felvenni. Úgy csináltam meg ezt a rendszert, hogy a zenémhez a legközelebb álljon. Volt olyan szám, amit éppen ezért két éven keresztül folyamatosan változtattam; beleraktam új dolgokat, átalakítottam. Vettem új gitárhangszedőt is; most már gitáron dobolok.
Mi a célod a zenéléssel?
Van egy olyan hangzásvilág a fejemben, amit nagyon szeretnék elérni; ezt keresem más előadókban is, de még úgy érzem, bennem egy kicsit máshogy születne meg. Főleg azért, mert angol nyelvű előadókat hallgatok, az magyarul nem ugyanolyan. Teljesen más az íze, máshogy gurul a nyelvünk, a hangzóink, teljesen más dallama lesz. Ez baromira érdekel, hogy hogyan működhet. Motivál abban, hogy elkészítsem a lemezemet. Sokkal jobban fel tudtam dolgozni az életemnek a történéseit, amikor megírtam egy dalban. Lehet, hogy ez másoknak is segít, nem tudom.
A Csillapító októberben jött ki Spotify-on, de gondolom, korábban íródott. Azóta hogy változtak az érzéseid?
Azóta költöztem még háromszor.
Mindig újraindult ez a kör? Mindig ugyanazt érezted, mint amikor megírtad ezt a dalt, vagy könnyebb lett idővel költözni?
Amikor megírtam ezt a dalt, otthonról költöztem Budapestre és váltottam sulit. Valamennyire igen, bőröndről szól, meg virágról, de inkább arról, hogy nem tudom, mi lesz velem, és hogy hova vezet, amibe belefogok. Szerintem ez még kevésbé is függ a helyszíntől.
Egy költözés metaforájába van csomagolva, de azóta is teljesen aktuális.
Még mindig megvan ez az útkeresés benned?
Meg, aha.
És hogy érzed, fog ez valaha változni benned?
Valószínűleg. Olyanban nem hiszek, hogy egyszer csak vége lesz az útnak. Azt el tudom képzelni, hogy a felbontása változik; most még olyan dolgok jöttek szóba, hogy elmegyek mérnöknek, vagy elmegyek zenélni, ami még egy ilyen nagy dolog. De később ugyanekkora dilemma lehet az – ha a zenénél maradunk -, hogy menjek stúdióba dolgozni, úgy segítsek zenészeknek, vagy csináljam a saját dolgaimat. Ez az útkeresés ugyanúgy tud működni életünk végéig, csak kevésbé drámai témák között talán.
Mi a hasonlóság a mérnök és a zenész oldalad között?
A kreativitás a programozásban nagyon elkél. Vannak olyan bejáratott módszerek, amiről tudjuk, hogy hatékony; egy okos ember kitalálta, és valószínűleg jobban működik, mint minden más. De mindig van arra hely, hogy megkérdőjelezzük, ahogy az a tudományban lenni szokott.
Miben fejlődnél szívesen zeneileg az elkövetkezendő két évben?
Én még szeretnék énekelni tanulni. Vannak olyan énekes idoljaim, akiket szívesen lemásolnék. Utána pedig kitalálnám, mit csinálnék máshogy. Azért valamennyire szeretnék eltájékozódni a gitáron is, meg a billentyűn, de én úgy képzelem el, hogy nem én fogok játszani mindent a mindenemre – az összes hangszert, az összes lemezemen -. Összeszednék egy ilyen baráti zenész közösséget, akikkel egy rugóra jár az agyunk, őket meg tudnám kérni, hogy segítsenek és csináljunk valamit közösen. Most még ez egy olyan időszak inkább, hogy magamtól kitalálok valami szellemiségében velem azonosat, de a megvalósítás valószínűleg nem tökéletes. Ha már magamban tudom, hogy mi az irány, úgy képzelem, hogy könnyebb ebbe bevonni embereket. Ezt várom már nagyon, ezt csinálom most kicsiben. Az új számokat is úgy csinálom a lemezre, hogy a többségét én rakom össze, utána van egy-egy nagyon fontos szerep, amihez még felkérek egy zenészt. Például így volt hegedű a Csillapítóban; azt egy Ruairidh Geddes nevű skót csávó csinálta nekem.
Vele hogy vetted fel a kapcsolatot, vagy ez hogy történt?
Játszott a Veszprémi utcazenén; teljesen el voltam tőle alélva, utána ráírtam Instagramon.
Gyorsan beleegyezett? Nem volt ebből kérdés?
Nem, ő egy tündéri figura. Folyamatosan járja a világot, zenéket ír, gyakorol. Ezzel nem volt semmi gond. Kint volt egy skót szigeten, mondta, hogy teljesen el van szeparálva, egyedül van egy házban és ott vette fel a szólólemezét. Úgy vettük fel ezt a pár hegedűszólamot, hogy indítottunk egy zoom hívást, megoldottuk, hogy a hangkártyáját én is halljam. Így instruáltam, hogy a szigetről streamelte, mit játszik fel.
Akkor te könnyen dolgozol más zenészekkel? Engeded, hogy belenyúljanak a te ötleteidbe és művészi elképzeléseidbe?
Szerintem vele fantasztikusan működött. Úgy érzem, hogy a zenéjén keresztül már egész jól megismertem őt. Könnyen adtam neki szabad kezet. Az volt a munkafolyamat, hogy elküldtem neki a számot, telefonnal visszaküldött valamit, hogy miket gondolt rá. Annyira szép volt, hogy mondtam, hogy “na jó, hát akkor mikrofon be, ugyanezt csináljuk meg, mert ez gyönyörű”.
Mikor várható az első lemezed?
Tavasszal lesz az albumbemutató.
Hány szám lesz rajta?
Ez is kicsit bizonytalan. Szeretném, hogy összeálljon valami egész. Még vannak olyan számok, amiket nem fejeztem be teljesen. Nem tudom, hogyan fognak illeszkedni egymáshoz, ez még egyelőre kérdés.
Te autodidakta módon tanultad a hangszereket? Zongorázni meg gitározni?
Kicsit zongoráztam 7 éves koromtól 12-ig.
Ezt a Live Act dolgot tanította neked valaki?
Főleg kipróbálgattam. Juhász Zoli segített nagyon sok mindenben. Ő éppen akkor tanulta meg az egész Ableton Live ökoszisztémát, hogy kiadja az első lemezét az Ancient Spaceships zenekarral. Mindent ő tanult meg hozzá, én ezzel spóroltam pár évet.
Producerként segít neked valaki a lemezen?
Most leginkább én vagyok a producer, és Zoli az, aki a keverést segíti nekem helyrerakni. Elkészítek valamit, ami szerintem jól hangzik a saját cuccaimon, de a keverésnek nem az a kihívása, hogy a saját hangrendszeremen jól szóljon, hanem, hogy mindenhol; ez az, amiben Zoli segít.
Egy interjúban mondtad, hogy sok szöveged van angolul is. Melyik a komfortosabb? Angolul vagy magyarul írni? Van különbség a kettő között?
Egyelőre biztosan jobban bánok a magyar nyelvvel. Valamennyi kerekítés mindig lesz az érzelmeimből a szavakban. Lehet, hogy ha csak a saját nyelvemet használnám, az kevésbé tudna invitáló lenni a hallgatóságnak. Szoktam olyan szövegeket írni, hogy feldolgozok 15 témát egy dalban, de ezzel utána nem lehet azonosulni. Ilyenkor kell választani valamit, aminek több időt szentelek.
Melyik a legemlékezetesebb fellépésed? Volt valami, ami nagyon megmaradt valamiért?
Ami valamiért mindig eszembe jut: volt egy Aurórás koncertem talán két éve. Akkor még semmi elektronika nem volt, csak én egy gitárral. Ott összesen egy sárga fény világított; megszűntek a színek, minden teljesen monokróm volt, nagyon szürreálisan nézett ki az egész hely.
Több fesztiválon is felléptél már, ha jól tudom. Van-e olyan, ami kedvenc, és ahova szívesen visszamennél bármikor?
Én nem sokat fesztiváloztam eddig, csak úgy, hogy kimentem szórakozni. Idén voltam a legtöbb fesztiválon, de így egymás után. Hangfoglaló programos vagyok, azon keresztül szerveztek nekem egy csomó koncertet. Viszont ez olyan sok volt, hogy nem maradtam ott mindenhol bulizni, hanem hazamentem, aludtam egy kicsit. Az Ördögkatlan az, ami talán fellépőként a legjobb élmény volt. A közönség és a helyszín is nagyon jó volt.
Mennyire feszülsz rá arra, hogy merre halad a szóló projekted?
Alapvetően szeretném, hogy nagyon jó legyen. Valahol azért mindenhol kell kompromisszumot kötni; van, hogy ezekbe fájdalmas belegondolni. Talán ez, ami visszatartó erő lehet, egy félelem: minél jobban utánanézek, annál jobban tudom, hogy én nem pont ezt szeretném. Minden mögött kinyílik egy világ, amiben én el szeretnék merülni, de erre nincs idő, vagy lehetőség.
A tudatlansággal, halandósággal kell szembenézni minden kis részletben.
Azt érzed, hogy még pepecselnél részleteken, és hogy mindig csak tolódna mondjuk az album megjelenése?
Igen, igen, ilyesmi. De valahol el kell köteleződni.
Annak ellenére, hogy érzed rajta ezeket a szépséghibákat, ettől függetlenül egy megjelenésednél tudsz úgy nyugodtan hátradőlni, hogy megtettél mindent, és büszke vagy a végeredményre?
Persze. Annyira nem vészes ez az egész ügy, hogy soha ne tudjak semmit befejezni. A Csillapító is olyan volt, amire azt mondom: nagyon örülök, hogy így történt. Utólag hallok olyan dolgokat, amiket esetleg máshogy csinálnék, de ennek is látom a szépségét és ezt nagyon élvezem. Ha sikerülne megcsinálni az összes többi számot úgy, mint ahogy a Csillapítót, akkor parádésan érezném magam.
