Géem: A tudatlansággal, halandósággal kell szembenézni minden kis részletben.

A tavalyi Hanfoglaló program résztvevőjével beszélgettünk veszprémi fellépéséről, első lemezéről és későbbi terveiről. A novemberi Music Hungary showcase fesztiválon jártunk Veszprémben, ahol a rendezvény első fellépőjeként Géemet hallhattuk a Terem klubban. Egyedi hangzásvilágával és lágy dallamaival mindenkit elvarázsolt: LiveAct performanszával egyszemélyes zenekarként nyűgözte le a közönséget. Mennyire volt hosszú az előkészülete ennek a koncertnek? Azzal, […]
Egyre közelebb a trón – Ilyen volt a Lekvárherceg koncert

Bajban vannak a csillagok: február 21-én a Turbina Kistermében jártunk a Budapest Open Mic győztesének saját koncertjén. A következő beszámoló megírásakor az egyik legnagyobb felismerést az jelentette, hogy nem tudok a koncertről rosszat mondani – már-már úgy tűnhet, mintha magam is egy elfogult rajongó lennék. Lekvárherceg fejlődése folyamatos volt a Budapest Open Mic közben is, […]
Gyér social marketinggel is nyálban úszik a Spotify – vagy mégsem?

Immár évről évre hazánkat is eléri a Valentin-napi láz. Hogyan reagál az alkalomra egy olyan zeneipari cég, mint a Spotify? A svéd cég organikus social media tartalmakban igen kevésszer utalt a szerelmesek napjára – Instagramon négy bejegyzést szánt az ünnepnek, míg Facebookon semmilyen módon nem kommunikált róla. Február 13-án közzétett Instagram posztjában a következő kurátorai […]
Nem tudtunk aludni a Szunyogtól

Január 30-án, a Turbina Kulturális Központban volt Szunyog Tess első koncertje. Az estét Szunyog Tess egy korábbi versenytársa, a Budapest Open Mic felfedezettje, Bullet nyitotta meg. Kettejük közt 4ma hangolta bulira a közönséget. Az ő neve egészen addig titok volt, amíg a nagy érdeklődésnek köszönhetően a koncerthelyszín egyszer csak Nagyteremmé nőtt. Mindhárom előadót a többükkel […]
Szunyog Tess: Még mindig a pálya szélén érzem magam, csak már lehet, hogy mez is van rajtam.

Ez a sokadik nap a BOM vége után; Szunyog Tess első interjúja a StageDooron. Elek Zsolt a 2024-es Budapest Open Mic döntőseként, alig néhány hónapja robbant be a magyar zenei szcénába. A műsor utolsó fordulójában egy hajszálon múlt a győzelme, ezt Bánkuti Dani árulta el nekünk a helyszínen. A verseny befejezése óta két kislemeze jelent […]
Új kislemezzel jelentkezik a BOM versenyzője: Bullet – B oldal Act.2

„Ez a fejezet valahonnan nagyon mélyről jött elő” – megjelent Bullet „B oldal” című albumának második fejezete, az Act.2. „Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nehezebb volt összehozni a második felvonást, mint az elsőt.” – mondja Bullet. Pár dal a nyáron és ősszel már megszületett, de valahogy a hiányzó kirakós darabok nem illetek bele a […]
Kovács Dorina: A legnagyobb nehézség talán az, hogyan juttatod el a zenét az emberekhez, mert nagyon nagy a zaj.

Kovács Dorinával, a Mirror zenekar menedzserével beszélgettük a szakmáról, kihívásokról, sarokkövekről, tapasztaltokról. Te miként definiálod magad a zeneiparon belül? A fotózást már régóta nem csinálom. Fotográfusi végzettséget szereztem a Metropolitan Egyetemen, de azt 12 éves időintervallum után abbahagytam, mert nem lehetett összeegyeztetni a menedzserkedéssel. Menedzserként definiálom magamat, de azon belül is nagyon sok tevékenységi kört […]
A Music Moves Europe Awards visszatér 2025-ben

A Music Moves Europe Awards (MMEA) 2025 januárjában ismét visszatér. Az évente megrendezett díjátadó az Eurosonic Noorderslag (ESNS) nevű európai showcase fesztivál keretében zajlik Groningenben, ahol Európa feltörekvő tehetségeinek krémje mutatkozik be a világ előtt. A Reeperbahn Fesztivállal együttműködésben és a Creative Europe program társfinanszírozásában megvalósuló esemény 2025. január 15-én kerül megrendezésre a De Oosterpoort […]
The Hippikiller X Wordcitizen Connection

Még a 2024 szeptemberi Independent Label Fairre jelent meg a Hippikiller és Najmányi László közös munkáit tartalmazó válogatáskazetta, a The Hippikiller X Wordcitizen Connection, amely december 13-ától már a streaming platformokon is elérhető. Bihari Balázs erről a kompilációról beszél. Amikor Najmányi Laci meghalt 2020 nyarán, éppen a Hippikiller: Deleted Pictures albumát készültem befejezni szép kényelmesen, […]
Nesze neked uborkaszezon! I. Bedroom Fesztivál

A januári évkezdés hagyományosan a zeneipari uborkaszezon szinonimája: a klubszcénában mozgók az év végi hajtást heverik ki, a jobban keresők Dél-Kelet-Ázsiából szelfizegetnek az otthon maradtak bosszantására két strand és egy pho levesező között. Erre a látszólag tabula rasa-időszakra repült rá a Bedroom és a Turbina szervező gárdája, hogy az év első budapesti klubfesztiválját megtartsa január […]