Bajban vannak a csillagok: február 21-én a Turbina Kistermében jártunk a Budapest Open Mic győztesének saját koncertjén.
A következő beszámoló megírásakor az egyik legnagyobb felismerést az jelentette, hogy nem tudok a koncertről rosszat mondani – már-már úgy tűnhet, mintha magam is egy elfogult rajongó lennék.
Lekvárherceg fejlődése folyamatos volt a Budapest Open Mic közben is, de azóta akárhol láttam élőben – a Bongor Új Évet! előfellépőjeként , vagy saját koncertjén a Turbina Kulturális Központ kistermében – egyre élesebben rajzolódott ki a karaktere.
Habár a Kisterem nem képes befogadni igazán nagy tömeget, a jó hangulatnak ez egyáltalán nem szabott gátat. A színpadot aktívan bejáró energiabomba – aka. Lekvárherceg – folyamatos kapcsolatban volt a közönségével. A már jól ismert “Itt vagytok még?” és “Hogy érzitek magatokat?” kérdések helyett pedig aktívan és időnként kreatívan reagált az őt ünneplő kisebb tömegre.
Ahogy az a BOM epizódjai alatt többször elhangzott, sokat készült arra, hogy a színpadon megállja a helyét. Ez a tudatosság és kitartás most is megmutatkozott, az Akvárium kishalljában látott döntőhöz képest is látványos volt a fejlődés ebben a produkcióban.
Közönségét könnyedén ültette fel az őt kísérő érzelmi hullámvasútra; a koncert alatt egy emberként nevettek, dühösen ordítottak, vagy épp meghatódva gyászoltak a vele szemben álló rajongók.
Az este egyik legérzelmesebb és legmeghatóbb pontja volt az előadó nevét inspiráló kiskedvencre, Lekvárra való megemlékezés. Erős és emberi pillanatként hatott, mégsem volt túl érzelgős ahhoz, hogy elcsépeltnek, vagy túlzásnak tűnjön.
A koncert végéhez közeledve is nyílt hálával, tisztelettel fordult a vele együtt színpadra lépő vendégelőadók és az előfellépőként feltűnő Szunyog Tess felé.
A hamisítatlan vidéki hangulat erről az estéről sem maradhatott el; a pontot az i-re a mulatós zenére történő pálinkaosztás tette fel, bevonva ezzel az első pár sort, teljesen megbolondítva az embereket.
Lekvárherceg tehetsége nem abban rejlik, hogy ő a legjobb szövegíró, a legjobb rapper, vagy a legjobb performer itthon – habár ezekért a címekért is versenybe tudna szállni -, inkább a humornak, a friss zeneipari szerepét meghazudtoló profizmusnak és a közönségével való közvetlenségnek egy olyan fúzióját hozza magával a színpadra, amelyre a szakma jó néhány tagja irigy lehet. Mindezt a legnagyobb természetességgel teszi és olyan energiaszinttel, amely alkalmas rá, hogy – az ő szavaival élve – „szétb*ssza a házat”.
Egy biztos: ezzel az attitűddel Lekvárherceg könnyen letaszíthatja a trónról a szakma királyait.
