– Szente Cintiával, azaz Meguval beszélgettünk a Szigeten, valamint az Electric Castle fesztiválon végzett backstage-menedzseri és zenekari kísérőként végzett munkáiról, valamint a Havasi Symphonic-nál végzett turnémenedzseri teendőiről.
Mesélnél kérlek kicsit az Electric Castle fesztiválról? Milyen volt ott dolgozni?
Ez egy összművészeti fesztivál Kolozsváron. Backstage-menedzserként dolgoztam. Nagyon tetszett az emberek hozáállása egymáshoz és a munkához. Kicsit arra számítottam, hogy belecsöppenek egy balkáni munkakörnyezetbe, de egyáltalán nem ilyen volt. Soha még egyetlen munkahelyemen nem mondták nekem azt, hogy a szórakozásra is kell időt szánnod. Legyen olyan este, hogy amikor te is mint fesztiválozó vagy jelen, kikapcsolódsz, offline vagy. Ezenkívül például jobban érvényesült a munkamegosztás is. Nem használták ki az embereket, hiszen mindenki jobban teljesít, ha ki van pihenve. Ennek érdekében például nem kettő backstage-menedzsert tettek a nagyszínpadhoz, hanem négyet.
Milyen nehézségekkel kellet szembenézned a Havasi Symphonic-nál betöltött munkaköröd kapcsán?
Nagyon szeretek emberekkel dolgozni, de ez nehéz fealdat is egyben. Sok különböző személyiséggel találkozol, és mivel te vagy a szervező, és mindent neked kell összefognod, mindenkivel meg kell találnod a közös hangot. Akkor is toppon kell lenned, ha nem aludtál mondjuk 36 órája. Minden apró részletre oda kell figyelned, és ha úgy van, akkor el kell tudnod engedni bizonyos kellemetlen dolgokat. Előfordul, hogy már nem csak az adott koncerttel kell foglalkoznod, hanem már az ötödikkel, ami három országgal odébb van.
Mit gondolsz, mennyire érvényesül a zeneiparban a work-life ballance?
A work-life ballance szerintem nagyon nehéz, de a zeneiparban nyilván még nehezebb. Többségében mi vállalkozók vagyunk, akiknek egy adott perióduson keresztül van egy fix projektjük. Ezért előre kell gondolkodni, hogy mit fogok mondjuk két hét múlva csinálni. Pihenőidőben is mindig azon agyal az ember, hogy mit lehetne még hozzátenni ahhoz, ami jelenleg van. A másik meg, hogy mi ezt szenvedélyből csináljuk, így nehéz elkerülni, hogy a munka átcsússzon a magánéletbe és fordítva. Szerintem az embernek tudatosítani kell magában, hogy annak ellenére, hogy az emberekért dolgozik, és ez a szenvedélye, néha vissza kell kicsit vonulni a pörgésből. Mert ezt hosszú időn keresztül nem lehet csinálni.
Mit gondolsz, nőként nehezebb érvényesülni a zeneiparban?
Nőként minden férfiak által dominált területen nehéz vagy nehezebb dolgozni. Nekem alapvetően ez azért nem volt új, mert én az építőiparban tolmácsoltam, ami pláne egy ilyen terület. Én azt mondom egyébként, hogy megvan a nehéz oldala, megvan a jó oldala is. Nyilván nőként sokkal több figyelmet kap az ember, mint egy tizenharmadik vagy százharmadik férfi. Ezt meg kell tanulni jól irányítani, ami nehéz. Nagyon sok tapasztalatom még nincsen külföldön, mivel csak tavaly kezdtem az Electric Castle-nél dolgozni, de úgy érzem, hogy Magyarországon még mindig sok helyen jelen vannak kicsit a hímsovinizmusnak a jelei, amit szintén meg kell tanulni kezelni. Azonban én határozottan látom a fejlődést, ami egy pozitívum.
Szerinted mi az ami nagyon jó a magyar zeneiparban?
Ez lehet jó is és rossz is, de nagyon belterjes. Miután egyszer bekerülsz a körforgásba, akkor tényleg mindenhol ott vagy, viszont tényleg nagyon nehéz bekerülni. Ha nincsenek ott a kapaszkodók, akkor hosszú folyamat tud lenni.
És akkor mi az, ami negatív?
Itthon még sokat kell tanulni a nyitottságot. Sok helyen lehet még tapasztalni lekezelő bánásmódot különböző okok miatt, páldául azért mert valaki tapasztalatlan.
