Ismét music360 – zene minden szemszögből! Pódiumbeszélgetés – live interjú – koncertek! A szcéna mi vagyunk, együtt!
Az underground, az amatőr, feltörekvő zenészek, szervezők és a zene iránt érdeklődők idei első fórumán, a music360 events – zene minden szemszögből megújult formában hozza a szokásos jó hangulatot és magas színvonalat.
Az estét nyitó pódiumbeszélgetés címe „Túlélési stratégiák az undergroundban – a zene tereinek helyzete”. A játszóhelyek amúgy is szorult helyzetén a COVID és az azt követő világválság még sokat rontott. Sorra lehetetlenülnek el az élőzene kisebb terei világszerte, miközben a zenei piac elképesztően túltelített. Viszont kis klubok, játszóhelyek nélkül nem lesz utánpótlás. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Beszélgetőtársaimmal, Pogátsa Miareczki Grétával (TEREM), Rákos Dániel Oszkárral (A38), Géczi Richárddal (Instant/Robot), Décsy Eszterrel (Charm Music, Corner Art Management, EEnlarge Europe) és Mizsei Márkkal (Kripta) járjuk majd körül a témát, a végén természetesen a közönség bevonásával.
Ezt követi majd egy live interjú Weyer Balázzsal (Music Hungary elnök, a Budapest Ritmo alapító, WOMEX hazai főszervező). Balázs több évtizedes szakmai tapasztalatai mindenképpen tanulságosak lesznek az underground színtér számára!
És mivel már egy ideje mehetnek a hangos koncertek a Barhole-ban, mi is kihasználjuk a lehetőséget! A szakmai rendezvény zárásaképpen fellép a Retorsion és a Brygmus, a hazai extrém zenei underground szcéna két király zenekara, akik a kis klubok, játszóhelyek támogató közegében erősödtek nemzetközi színvonalú csapatokká.