Lezajlott a XII. Music Hungary, méltán ünnepelte magát a magyar zeneipar; a helyszínt ellepték a Majdnem Híres Rocksuli hallgatói.
November 18. és 20. között, Veszprémben kapott helyet idén a XII. Music Hungary. Huszonhat koncerttel és harmincegy programmal készültek a szervezők megünnepelni azt a zeneipari hátteret, amely kitartóan dolgozik az előadók és különböző szervezetek megfelelő működéséért. A Majdnem Híres Rocksuli és a Music Hungary együttműködésének köszönhetően több MHRS-es diák – ide tartozik a cikk szerzője is – tiszteletét tette az eseményen.
Az ipar inkább táncoltat, mint táncol?
Az esemény Showcase fesztivál része huszonhat koncertet kínált az arra járóknak. Három helyszín körül mozgott a közönség: a legnagyobb tánctérrel rendelkező Expresszó, a sötétebb, klub hangulatú Terem Bár és a növényekkel díszített, inkább nappali kávézóra emlékeztető Papírkutya között taposták simára az utat.
Az első estén érezhetően kevesebben voltak, de ez nem szegte kedvét az előadóknak. Többségük rejtett kincsként színesítette az estéket, az esemény fürdőzött a feltörekvő tehetségekben. Amennyire egy külső, a helyszínek között ide-oda ingázó szemlélő meg tudja állapítani, a szervezés kisebb bakijain kívül nem okozott csalódást a résztvevőknek. Egyedül a második napon morajlott fel elégedetlenül a közönség FRANKO koncertje alatt: a helyszínválasztást többen megkérdőjelezték, az előadás kezdete előtt már az ajtón sem lehetett beférni.
A szakmai szemeken kívül voltak akik kedvencüket jöttek megnézi, vagy csak helyi lakosokként az utcáról tértek be egy hétköznap estén. Érdekes különbség volt a külsős közönség és a zeneipari dolgozók között, hogy míg előbbi jellemzően minden energiáját felhasználva ugrált a színpad előtt, utóbbira inkább a bólogatás, vagy esetleg ide-oda lépkedés volt jellemző. Messzemenő következtetést nem lehet levonni a jelenségből, de talán érdekes megállapítás, hogy az ingerküszöb egyre inkább növekszik az emberben, minél több időt tölt a pályán. Side note: ha egy szakmabeli táncol a zenétekre, jó úton haladtok!
Dilemmák a kezdőkben, válaszok a tapasztaltaktól
Több MHRS-es hallgatóval beszéltem már arról, hogy milyen dilemmák merülhetnek fel kezdő zeneipari dolgozóként. Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy egy eszméletlen erős ambivalencia húzódik meg az álomkarrier mögött. Többen érzik, hogy otthon vannak ebben a közegben, hogy hívja őket, jó a sűrűjében lenni. Ugyanakkor felmerülnek kétségek azzal kapcsolatban, elbírjuk-e azokat a nehézségeket a későbbiekben, amik a tapasztaltabb zeneipari szereplőket látva jelen vannak. Ilyen például a magánélet és a munka dinamikája, a párkapcsolatok, a mentális egészség, az alváshiány, stb. témák kérdése.
A 20-ai panelbeszélgetés, amely a zeneipari háttérmunkások mentális egészségéről szólt, ráerősített ezekre a kétségekre; érthetővé és jogossá tette azokat. A Horváth Gergely által vezetett Na és te hogy bírod? jelmondattal futó beszélgetésen Szabó Zsolt ‘Tschöppy’, Ondecs István ‘Bygyo’ és Gellai Gergő osztották meg gondolataikat. Már a beszélgetés legelején elhangzott az a mondat, hogy ez az életmód „Tönkreteszi az életed.”. A sarkalatos fogalmazásról egy kisebb vita alakult ki a résztvevők között, de az őszi depresszióról, a stabil munka igényéről és arról, hogy ,,Mindenki rabszolgája lesz annak, amit szeret csinálni” nagy egyetértésben tudtak nyilatkozni. A beszélgetés konklúziójaként megfogalmazták, hogy egy stratégiára lenne szükség az égető problémákra, ugyanakkor ez senkinek nem fér bele a naptárába, aki benne dolgozik. Egyfajta összeszerveződés és a nehézségekről való konstans, konzisztens kommunikáció már egy nagy lépés lenne a változás felé. Horváth Gergely a ,,Jövőre ugyanitt!” ígéretével zárta a programot.
Majdnem Híres vagyok, majdnem híres lettem
Az MHRS-nek köszönhetően két karrier expo-n is részt vehettek a hallgatók. November 19-én, kedden, a zeneiparhoz kapcsolódó cégek képviselői ismerkedtek az újoncokkal egy-egy öt perces meeting erejéig. A 10-15 cégre kb. kétszer annyi hallgató szabadult rá, szinte a székfoglaló játékhoz hasonlóan, rotációban cserélődtek a diákok két teljes órán keresztül. Habár ennyi idő alatt igazán mély benyomást nehezen lehetett tenni és a személyes kapcsolatépítésre sem ez a legkifizetődőbb mód, több szempontból is hasznosnak bizonyult a program. A szakma tapasztaltabb tagjai felmérhették miből tudnak meríteni, mi érdekli leginkább az ipar küszöbén állókat. Majdnem Híresként pedig érdekes volt megélni, mennyi rutint jelent az, ha akárcsak két órán át gyakoroljuk saját magunk bemutatását. A kör végére még annak is egyre élesebbé válhatott a kép, akinek a program elején esetleg nem volt határozott gondolata arról, milyen szerepet kíván majd betölteni ebben a közegben. A lehetősége ott lebegett annak, hogy az asztalnál ülők között szakmai együttműködés veszi kezdetét, ahol a hallgató egy komoly cégben érezheti magát majdnem híresnek. Többségében elmondható ennek ellenére, hogy a hangsúly inkább a tájékozódásra helyeződött.
A 20-ai speed meetingre olyan előadók jelentkeztek, akik menedzsert keresnek maguknak – az MHRS-ből pedig olyan hallgatók, akik nyitottak lennének a közös munkára egy viszonylag friss produkcióval. Az előző naphoz hasonlóan itt is kisebb káosz alakult ki, a sok Majdnem Híres kitartóan váltotta egymást a székben és kereste az ígéretes zenészeket. Bár még csak két nap telt el, már szerveződtek le azóta újabb beszélgetések, hogy öt percnél hosszabban találkozhasson kezdő előadó és kezdő menedzser.
Összefoglalva ezt a két és fél napot: a Music Hungary tökéletes lehetőség arra, hogy kíváncsi újoncként bárki beleugorhasson a mély vízbe – vagy legalább a lábfejét belelógathassa kóstolónak. Ha valaki elég nyitott és érdeklődő, némi szerencsével egy vízben találhatja magát olyan szakemberekkel, akiknek a munkájáról eddig csak hírből hallott. Ott, abban a helyzetben már egy kicsit mindenki (majdnem) híres.
FORRÁS
A kép forrása IDE kattintva elérhető.
